A legegyszerűbbnek tűnő ügyletnél sem tekinthetünk el az alapos előkészítéstől, a lehetséges következmények és kockázatok mindenre kiterjedő elemzésétől és kezelésétől. Üzletszerű működés mellett mindez elengedhetetlen, de magánszemélyek egymás közötti ügyleteinél is nagyon drágának bizonyulhat a korábban olcsónak tűnő megoldás. Irodánk a legkülönbözőbb szerződéstípusok megszerkesztését, véleményezését vállalja, de tanácsadásért is fordulhat hozzánk.
Felelős cégvezetőként Ön sem tekinthet el attól, hogy munkavállalóihoz fűződő jogviszonyát szakértők bevonásával alakítsa ki illetve rendezze. Ha pedig Ön munkavállaló, joggal tarthat igényt arra, hogy munkáját megbecsüljék és megfelelően díjazzák. Bár kétségtelen, hogy a munkaviszonyban a munkavállaló van kiszolgáltatottabb helyzetben, a jogi környezet és a bírói gyakorlat igyekszik ezt kompenzálni. Sérelem azonban mindkét felet érheti, és ekkor nem nélkülözhető a szakértő képviselet.
A házastársi-, élettársi együttélés nem pusztán egy érzelmi viszonyt, hanem gazdasági közösséget is jelent, jelenthet, és mint ilyen, nem nélkülözheti a racionális gondolkodást. Vagyonjogi megállapodás megkötésének különösen akkor van jelentősége, ha a felek jelentősen eltérő vagyoni-jövedelmi helyzetben lépnek kapcsolatra egymással, vagy egyikük vagyontárgyába közösen teljesítenek anyagi (vagy akár természetbeni) beruházást. A vagyoni viszonyaik rendezésére a feleknek nemcsak a kapcsolat létesítését megelőzően, hanem annak tartama alatt is bármikor lehetőségük van. Ez az előrelátás egy esetleges bontóper, különköltözés során nagyban hozzájárulhat a békés elváláshoz. Ügyvédi irodánk nemcsak vagyonjogi szerződések megszerkesztését vállalja, hanem, a házastársi, élettársi együttélés valamennyi vagyonjogi (ideértve például a tartásdíjjal kapcsolatos) kérdésében is áll ügyfelei rendelkezésére.
Bár egyikünk sem szeret az elmúlásra gondolni, azt sem szeretnénk látni, hogy túlélő szeretteink az örökségünkön civakodnak, esetleg megkárosítják egymást. Mindez előrelátó gondoskodással könnyen elkerülhető. Legyen szó végrendeletről, tartási vagy öröklési szerződésről, az okiratnak szigorú formai és tartalmi követelményeknek kell megfelelnie ahhoz, hogy a kívánt célt elérhesse. Vegye igénybe irodánk szakértelmét akár örökléssel kapcsolatos okirat megszerkesztését tervezi, akár öröklési jogvitával kapcsolatos problémával került szembe.
Az élet számtalan területén szenvedhetünk károsodást, amely vagyonban bekövetkezett értékcsökkenésként, elmaradt haszonként, vagy személyes sérelemként jelentkezhet. Az új Polgári Törvénykönyv jelentősen átírta a kártérítési jog eddig kialakult gyakorlatát, az alapelv azonban változatlan: a károkozó az általa okozott kárt köteles megtéríteni. Ehhez nyújthat irodánk szakértő segítséget az Ön számára.
Sokszor vagyunk kénytelenek szembesülni azzal, hogy bizalmunkkal visszaélve károsítanak meg minket. Akár magánemberként adott baráti kölcsönről, akár egy vállalkozás keretén belül az üzletszerű működésből eredő kintlévőségről van szó, elsődleges célunk, hogy a pénzünket visszaszerezzük. Ennek sokszor gátja az adós fizetési képtelensége vagy akár hajlandóságának hiánya. Ugyanakkor megvannak azok a jogi eszközök is, amelyek körültekintő megválasztása esetén sikerrel vehetjük fel a harcot a vonakodó adóssal szemben.
Irodánk egyik fő specialitása a biztosítási ügyekben való jogi képviselet. Sajnos általános tapasztalat, hogy a biztosítók az ügyfeleiket nem veszik komolyan mindaddig, amíg azok ügyvédet nem fogadnak. A megelőzés elvét szem előtt tartva kifejezetten ajánljuk, hogy már a biztosítási szerződés megkötése előtt forduljon – a biztosítótól független – szakemberhez, arról való bizonyosság szerzése érdekében, hogy az Önnek ajánlott konstrukció valóban kellő fedezetet nyújt-e az adott káreseményre. Szolgáltatásunk emellett kiterjed a már bekövetkezett biztosítási eseménnyel kapcsolatos körülmények és a vonatkozó szerződés, szabályzatok vizsgálatára, szakszerű értékelésére, a biztosítóval szembeni peren kívüli egyeztetésekre, valamint szükség esetén a peres képviseletre is.
Kétségtelen, hogy a cégalapítás ma már akár szerződésminta segítségével is történhet. Ez a megoldás bár olcsó és egyszerű, legfeljebb az egyszemélyes vagy a szűk családi keretek között működő vállalkozásoknál lehet megfelelő választás. Többszemélyes cégeknél a viszonyok már bonyolultabbak, nagyobb kockázatot rejtenek magukban, ennél fogva részletesebb és előrelátóbb szabályozásuk indokolt. A cégekkel kapcsolatos jogi ügyekben az ügyvédi képviselet – kevés kivételtől eltekintve – kötelező. Tapasztalatainkkal cége életének valamennyi fázisában segítjük Önt, annak létesítésétől kezdve, szabályos működésének biztosításán keresztül egészen annak esetleges megszüntetéséig.
Ingatlannak a földrészletet illetve az azon álló felépítményt (épületet) nevezzük. Használati célját tekintve az ingatlan lehet például lakás, lakóház, gazdasági épület, termőföld (szántó, rét, legelő, szőlő, kert, gyümölcsös, nádas, erdő és fásított terület, halastó) stb. Irodánk az ingatlanok megszerzéséhez, birtokának védelméhez, jogi státuszának rendezéséhez, tulajdonjogának átruházásához kapcsolódóan nyújt teljes körű jogi szolgáltatást ügyfelei részére.
Dr. Hervay Viktória Ügyvéd
Székhelyiroda: 1055 Budapest, Stollár Béla utca 14/B. I. emelet 2. szám
GDL Office: 2100 Gödöllő, Széchenyi utca 5/a.
Mobil szám: +36 30 914 18 91
E-mail cím: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kérjen konzultációs időpontot a +36 30 914 18 91-as telefonszámon
Online jogi szolgáltatásaink mellett személyes ügyfélfogadással várjuk Budapesten és Gödöllőn is.
Székhelyiroda: 1055 Budapest, Stollár Béla utca 14/B. I. emelet 2. szám. | Gödöllő - GDL Office: 2100 Gödöllő, Széchenyi utca 5/a. |
---|---|
Jogi képviseletre, megbízható ügyvédre van szüksége?
Kérjen konzultációs időpontot a +36 30 914 18 91-as telefonszámon.