Az együttműködés fenntartása illetve a jó viszony megőrzése érdekében a hitelező gyakran igyekszik elodázni azt, a végül általában elkerülhetetlennek bizonyuló lépést, hogy követelésének behajtása érdekében hivatalosabb útra lépjen, azaz az adósának akár egy fizetési felszólítást is kiküldjön. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a halogatás ritkán kifizetődő. A korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkező adós hajlamos arra, hogy azoknak a kintlévőségeinek a teljesítését helyezze előtérbe, amelyek vonatkozásában nagyobb nyomás nehezedik rá.
A nyomásgyakorlás legenyhébb formája, ha a hitelező fizetési felszólítást küld. Ezt a lépést általában a diplomácia is megkívánja. Ugyanakkor, ha a kívánt eredmény elmarad, a következő lépcsőfokot – újabb fizetési felszólítások és telefonhívások helyett – célszerűen már az ügyvédi felszólítás jelenti.
Az ügyvédi felszólítással ugyanis a hitelező még viszonylag kis költség árán tud olyan figyelemfelhívással élni, amely előrébb sorolhatja őt a kifizetésre váró hitelezők rangsorában. A hitelező ugyanis önmagában azzal, hogy ügyvédhez fordul, két szempontból is megalapozza a felszólítás komolyságát: egyrészt jelzés értékű, hogy a hitelező hajlandó vállalni a követelés behajtásának költségeit, másrészt pedig előrevetíti a lehetséges jogi következményeket. Ennek okán sokszor már az ügyvédi felszólítás kézhezvétele is elegendő ahhoz, hogy felkeltse a fizetési hajlandóságot.
Mindez persze akkor járhat sikerrel, ha az adósnak a tartozás megfizetésére nemcsak a szándéka, de az anyagi fedezete is megvan. Természetesen, ha az adósnak semmilyen vagyona nincs, legfeljebb reménykedhetünk, hogy helyzete a későbbiekben stabilizálódik majd, de az igényérvényesítési lehetőségeink igencsak beszűkülnek. Ha azonban az adós fizetésképtelenségének látszata csak időhúzásra irányuló stratégia, az ügyvédi felszólítás a sikeres behajtás nélkülözhetetlen alapköve lehet.
